Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

 

A Tatai Környezetvédelmi Zrt. által támogatott Egészségklub Évszakok rovata negyedévente felvillant egy-egy fontos, az adott évszakhoz kötődő, az egészség megőrzésével kapcsolatos témát. A rovat nem törekszik teljességre!

A Tatai Környezetvédelmi Zrt. által támogatott Egészségklub Évszakok rovata negyedévente felvillant egy-egy fontos, az adott évszakhoz kötődő, az egészség megőrzésével kapcsolatos témát. A rovat nem törekszik teljességre!

Tél – náthaűző ötletek

Rengeteget lehet hallani manapság arról, hogy oda kell figyelni a szervezet folyadékbevitelére, naponta legalább két liter, lehetőleg nem cukros és persze nem alkoholos folyadék fogyasztása a javallott. A téli időszakban a felnőttek szokásos napi adagja ennél több, legalább 2 liter, hiszen a fűtés és a hideg levegő is szárító hatású.

A rendszeres folyadékbevitel védelmet nyújt a szemnek, orrnak, valamint a száj nyálkahártyájának a kiszáradás ellen, a kórokozók nehezebben jutnak a szervezetbe.

Számos olyan zöldség, gyümölcs és fűszer kapható a legkisebb zöldségboltban vagy piacon, amivel – helyesen elkészítve – feltölthetjük szervezetünk vitaminraktárát.

A cékla komoly segítség lehet a nátha elleni küzdelemben. A növény gyógyhatását, amely nyersen a legnagyobb, a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak köszönheti. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban.

Lereszelve, turmixolva italt készíthetünk belőle, répa- vagy almalével lehet együtt fogyasztani. A céklát idehaza többnyire csak a szokásos céklasalátaként fogyasztják.

A zöldségek-gyümölcsök C-vitamin tartalma nyersen a legmagasabb, főzés hatására radikálisan csökken százalékos arányuk.

A gyömbér enyhíti a köhögést, csökkenti a torokfájást, és egyben a vírusokkal szemben is képes felvenni a harcot. Kínában és Indiában már évszázadok óta használják a gyömbért a megfázás kezelésére. Influenzás időszakban igazi orvosság a gyömbértea mézzel és citrommal.

A praktikák sorában talán a legfontosabb a mozgás. Aki, amikor csak teheti, induljon sétálni, kirándulni a szabadban: hétköznap minimum 30 percet, hétvégén 1-2 órát. 

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu