Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

A Tatai Környezetvédelmi Zrt. által támogatott Füzitői Egészség- és Életmódklub júliusi témája a bőr egészsége volt: hogyan védjük, mit tehetünk érte, szabad-e egyáltalán napoznunk?

 

2014. július 17-én, a kellemetlen, fülledt meleg idő ellenére sokan vettek részt az előadáson. A bőr egészségének megóvása különösen aktuális a nyári hetekben, bizonyára mindenki hallott már az erős napfény okozta bőrbetegségekről. A médiában is gyakran hangsúlyozzák, hogy a déli órákban lehetőség szerint mindenki kerülje el a napsütést.

A meghívott előadó, dr. Pfeiffer Zoltán, bőrgyógyász-kozmetológus főorvos előadása minden olyan kérdést érintett, amelyek bizonytalanságot keltenek az emberekben. A szakember  megerősítette az innen-onnan hallható információkat: sajnos civilizációs ártalom, hogy a napfény sokkal inkább károsíthatja bőrt, mint akár 30-40 évvel ezelőtt. Így feltétlenül szükséges, hogy azok is védekezzenek, akiknek korábban nem voltak ilyen problémáik.

Ha valaki napozni szeretne, akkor azt lehetőleg 11 óráig és 16 óra után tegye, de akkor is oda kell arra figyelni, hogy a megfelelő védelmet alkalmazza: napozókrémet, megfelelő fényvédő faktorral. A napsugarak elleni védelem erőssége számokban van kifejezve, minél nagyobb a fényvédő faktor, a készítmény annál hatásos abban szűri a napsugarakat. Ha valakinek hosszú időt kell eltöltenie a szabad ég alatt, jó, ha az egész testét elfedő világos ruhát visel, és olyan kalapot, amely megvédi az arcot a napsugaraktól. A bőr leéghet az árnyékban, felhős időben is, mivel az UV sugarak visszaverődnek a nagy kiterjedésű felületekről (víz, hó, homok), és átjutnak a felhőkön is. A megfelelő védelemre télen is fontos odafigyelni, például a síelés közben, hiszen a nap nem csak nyáron károsíthatja a bőrt. Esőben is érdemes vigyázni, mert a szűrt fény is tartalmaz ultraibolya sugarakat, így káros lehet.

A szem által nem látható ultraibolya sugárzás súlyos betegségeket is okozhat. Vannak köztük könnyebben gyógyíthatóak, azonban napjainkban nagyon magas az aránya azoknak, amelyeken csak kis százalékban lehet segíteni, ha későn diagnosztizálják őket. A bőrrák bizonyos típusai kisméretűek és úgy tűnnek, mint egy seb, amelyen var képződik. A különbség az, hogy a seb látszólagos begyógyulása után megint kiújul.

A melanoma az egyik legagresszívebb és leggyorsabban áttétet adó fajtája a rákos megbetegedéseknek. Általában egy új, alaktalan, többszínű anyajegy létrejötte jelzi, de átalakulhat egy meglévő anyajegy is. Éppen ezért szükséges, hogy mindenki havi rendszerességgel ellenőrizze bőrét, mert a korai felismerés sokat jelenthet!

A főorvos úr kitért a szolárium veszélyeire is. Véleménye szerint a napbarnított bőr csak egy múló divat, egy látszat dolog, aminél sokkal fontosabb egészségünk megőrzése.

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu