Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

Az Európai Unió néhány éve alakította ki a Hulladék-megelőzési és újrafeldolgozási stratégiáját, amelynek alapelveit közel egy éve vette át és alkalmazta a magyar jogrendszer. Az új törvény jelentősen átrendezte a kommunális hulladékpiacot. Mit jelent ez a gyakorlatban a nagytermelők piacán? Erről kérdeztük a Deák Róbertet, a TKV Zrt. hulladékgazdálkodási műszaki igazgatóját.

 

Sokat beszélünk a szelektív hulladékgyűjtésről, a környezettudatos gondolkodásról, de a hulladékok útvesztőjében sokszor elveszünk. Mit jelent az EU hulladékos stratégiája.

Környezetvédelemről hosszú ideje sokszor és sokat beszélünk, mégis úgy tűnik, még mindig gyerekcipőben járunk ezen a területen. Az elvek megvannak, de mind a kommunális, mind az ipari hulladékok területén most kezdenek kialakulni azok a sztenderdek, hogy egy adott hulladékot milyen mértékéig éri meg a begyűjteni és hasznosítani, és hol van az a pont, amelytől már sem gazdaságilag, sem környezetileg nem éri meg. Szerencsére ez jellemzően 80-90% körül mozog.

A tudatformálás időszakában vagyunk. Sok esetben még nem alapanyagnak tekintjük a hulladékot. Régebben a cégek gazdasági érdekből minden hulladékukat hasznosítani próbálták, ma a fogyasztói árba építjük be a megtermelt hulladék költségét.

Hogyan próbálja az EU ezt befolyásolni, illetve a tagállamoknak milyen eszközeik annak erre?

Az EU a már említett Hulladék-megelőzési és újrafeldolgozási stratégiájában fogalmazta meg azokat az alapelveket, amelyekre építhető a tudatformálás és a jövőbeni környezettudatos élet. Ilyen alapelv az úgynevezett újrafeldolgozó társadalom, amelynek lényegét nagyanyáink világával lehet a legjobban szemléltetni. Ők nem dobtak ki semmit, hanem mindennek megtalálták a helyét, valami másra használták. Ez a szemlélet egyelőre a recycling-divat szintjén terjed, sajnos sok esetben csak más funkcióra használunk bizonyos tárgyakat pl: új raklapból készítünk bútort. Ez nem újrafeldolgozás!

Az ipar területén is ezt a szemléletet kell kialakítani. Meg kell találni saját termelésünkben a hulladékok helyét. Sőt, úgy kell a technológiát megtervezni, hogy minimális hulladékot termeljünk. Ha pedig az elkerülhetetlenül létrejött hulladék náluk nem alkalmazható semmire, akkor meg kell találnunk azt a partner, aki fel tudja használni.

Mit takar az életciklus szemlélet?

Ez egyértelműen fogyasztói társadalmunkra utal. Egy szervezet növekedési kényszerben él. Növekedni pedig úgy tud, ha bővíti termelését, értékesítését. Ez a termelési kényszer arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy már az előtt eldobjanak egy terméket, hogy az az életciklusa végére ért volna. Jó esetben ez a termék jó helyre kerül, de sok esetben csak valahol szétrohad. Az életciklus szemlélet a gazdasági társaságok önmérsékletét is feltételezi, nemcsak a fogyasztókét. Ehhez kapcsolódik a közösségi célok a megelőzés és a hasznosítás területén alapelv is.

Mi történik a hulladékokkal mindaddig, amíg a paradigmaváltás nem történik meg?

Az ipari hulladékok kezelésére vonatkozóan az EU ötlépcsős hulladékgazdálkodási hierarchiában fogalmazta meg a szükséges teendőket. Ezek egymásra épülnek és egyfajta prioritási rendszert képeznek. A hulladéktermelés folyamatában mindenképpen a legmagasabb szintet kell megpróbálni teljesíteni.

Első lépcső a megelőzés, avagy az újrahasználat. Ezt a fejlett társadalmakban spórolásnak csúfolják, de valójában nagyon hasznos és gazdaságos folyamat. Ilyenkor a tisztítható, többször használatos göngyöleget, szállító, tároló eszközöket többször használjuk, illetve bizonyos technológiai folyadékokat tisztítás után újra alkalmazunk. És a példák bővíthetők.

Következő lépcső az újrahasználatra való előkészítés. Ma még az ipar területén sem feltétlenül teljesül a szelektív hulladékgyűjtés vagy éppen a technológiából adódóan nem valósítható meg. Erre a szintre jó példa a hulladékolajok tisztítása, amely a későbbi hasznosítását segíti elő.

Az újrafeldolgozásra, a hierarchia harmadik szintjén, ismert példa a műanyag, az üveg hasznosítása. Ezekből a hulladékokból megfelelő tisztítás, aprítás és olvasztást követően anyagában azonos terméket lehet előállítani. Természetesen minden ipari üzem feladata, hogy minél kevesebb hulladékot termeljen és azt is saját tevékenységben legyen képes újrafeldolgozni.

A hasznosítás az, amellyel a legtöbbet találkozunk az életben. Ez a hulladék minőségének megváltoztatását jelenti, új termék jön létre. Ez lényegében a technológia átállítása a „0” hulladék termelésre. Itt a piaci szereplők szoros együttműködése szükséges, hogy a hulladék termelője és hasznosítója megtalálja egymást. Például egy komplex gazdaságban a gyümölcslé készítése után fennmaradó gyümölcshulladék az állatok takarmányozásában vagy komposztkészítésben is jól használható. Ez a dinamikus hulladék-felhasználás sajnos a termelési funkciók szétválasztásával egyre kevésbé megvalósítható.

A hulladékgazdálkodásban csak a legvégső lépes lehet az ártalmatlanítás. Ennek két fajtáját ismerjük. Az egyik a lerakás. Ezzel hosszú távú terhet teszünk a jövő nemzedékeinek nyakába. Bármilyen biztonságos is, kockázati tényezőt jelent. A másik az égetés, azaz a termikus ártalmatlanítás. Véleményem szerint ez optimálisabb megoldás. Egyrészt a hulladékégetők technológiája olyan szigorú, hogy a kéményen keresztül csak vízgőz távozhat. Másrészt az égetési melléktermékek hasznosíthatóak, akár mesterséges talaj szerkezetének kialakításához vagy az építőiparban.

Mit gondol, hogyan tudnak ezek az elvek meghonosodni itthon?

A szemléletformálás nagyon fontos, de alapvetően gazdaságossági szempontok érvényesülnek ezen a területen is. A hulladékgazdálkodás, a környezetvédelem területén állami szabályzók kellenek, hogy terelgessék a piacot, mert csak arra talál az ipar megoldást, amely gazdasági érdekeivel egybeesik.

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu