Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

Az egészséges és minőségi élet megvalósításában a sport kihagyhatatlan. Hisszük, hogy a sport közösségformáló ereje olyan cél, amely mellé oda kell állnunk.

Aloxid Vízisport Egyesület

Az egyesület célja a rendszeres sportolás, versenyzés, testedzés, felüdülés biztosítása, az ilyen igények felkeltése, tagjainak nevelése, a társadalmi öntevékenység és a közösségi élet kibontakoztatása.

Cégünk az egyesület által 2013-ban és 2015-ben, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban, a Dráva folyóra szervezett környezetvédelmi és természetvédelmi célú vízitúrát támogatta. 2014-ben az egyesület által szervezett nyílt napot támogattuk, ahol általános iskolások próbálhatták ki az egyesület vízi járműveit.

Almásfüzitői Fekete István Általános Iskola Gyermekekért Alapítvány

Az Almásfüzitőn 1904 óta működő általános iskola alapítványának támogatásával az oktatás fejlesztéséhez, a nyári táborozáshoz, illetve a diákok jutalmazásához járulunk hozzá. Minden évben, szigorú szempontrendszer szerint az alapítvány kuratóriuma dönt a nevelőtestület véleményezése alapján, hogy a búcsúzó 8. évfolyamosok közül ki méltó a Fekete István-díjra.

2014-ben az alapítvány a kapott támogatást hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására és úszásoktatására fordította.

Tatai Atlétikai Club (bővebben róluk)

Támogatási politikában megfogalmazott lokálpatriotizmus mellett a sport az egyik fő támogatási irányvonal, mivel a sport képes új esélyt, életmód- és szemléletváltást hozni társadalmunkban:

  • új lendületet adni a felnőtt csapatoknak: nem cél az NB I, de középtávon lehet ilyen sikerélményünk is;
  • a gyermeksportot élénkíteni: hazai példaképek felmutatásával a sport életük szerves részévé válhat, illetve annak nevelő ereje és szociális hatásai sem elhanyagolható szempontok;
  • hétvégi családi programok: igazán hazai pályán szurkolni a csapatunknak (TKV-nak és egyéb szponzoroknak köszönhetően a jövőben a hazai meccsek Tatán lesznek az Eötvös Gimi sportcsarnokában).

Ezért is döntöttünk úgy, hogy a Tatai Atlétikai Club mellé állunk a 2012/13-as sportévtől kezdődően. Cégünk a Tatai Atlétikai Clubot nemcsak anyagilag támogatja: kollégáink a TAC elnökségében szakmai munkájukkal (gazdasági, jogi és kommunikációs feladatokkal) is hozzájárulnak az egyesület újraindításához és fejlesztéséhez

Cégcsoportunk 2012. és 2016. között támogatta az egyesületet.

 

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu