Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

 

A Magyar Hírlap ellen indított sajtó-helyreigazítási perben a Fővárosi Bíróság elmarasztalta az újságot, és helyreigazítás közzétételére kötelezte. A Tatai Környezetvédelmi Zrt. szerint a döntéssel bebizonyosodott, hogy a Magyar Hírlap megalapozatlan információkat tett közzé, amikor a Greenpeace állításait tényként jelentette meg a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tevékenységével kapcsolatban.

A bíróság első fokú ítélete szerint a Magyar Hírlap újságírója alaptalanul állította, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. által kezelt almásfüzitői VII-es számú vörösiszap-tározóból mérgező anyagok szivárognak a Dunába. A bíróság megállapította, hogy a tározó területén annak mesterséges földdel letakarása során hulladékhasznosítás, nem pedig hulladéklerakás történik, továbbá, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. azt vállalta, hogy megszüntesse a tőle függetlenül már korábban lerakott, azóta is érintetlen vörösiszap porzását. A Fővárosi Bíróság kimondta, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. engedélye és tevékenysége nem teszi lehetővé, hogy manipulálja a vörösiszapot, így nem kever az iszapba semmit.

A bíróság ítélete szerint az sem igaz, hogy a TKV Zrt. az elmúlt években sok százezer tonnányi mérgező anyag beásására kapott engedélyt. A valóság ezzel szemben az, hogy a cég kizárólag hulladékhasznosítást és – kezelést végez. A vörösiszap felszínére helyez el a hulladékkezelés során előállított mesterséges talajt.

A bíróság szerint a Greenpeace állításai alapján a Magyar Hírlap úgy állította be a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-t, mintha az nem tartaná be a tevékenységére vonatkozó szabályokat.

A bíróság szerint nem igaz az az állítás sem, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. bármilyen szálon kötődne a Mal Zrt.-hez.

A bíróság szerint a Magyar Hírlap azzal is jogsértést követett el, hogy a TKV Zrt. engedélyében szereplő évi 400 ezer tonna hulladék átvételt úgy állította be, mintha a cég valóban átvenne kezelésre ekkora mennyiségű anyagot. A valóság ezzel szemben az, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt. 132 ezer tonna veszélyes hulladék és 280 ezer tonna nem veszélyes hulladék hasznosítására rendelkezik engedéllyel, de ennek csak töredékét, csupán 20-25%-át használja ki ténylegesen évente.

A Magyar Hírlap azt, hogy a céget a jóval korábbi időkben, adminisztrációs hibák miatt megbírságolta hatóság, úgy állította be megalapozatlanul, mintha ezek a büntetések összefüggésben lennének a VII-es tározón jelenleg is zajló munkálatokkal. Ez nem igaz, mint ahogy azt is jogsértően állította a lap, hogy ezek a ’90-es években kapott büntetések százmillió forintos nagyságrendűek lettek volna.

A Tatai Környezetvédelmi Zrt. álláspontja szerint a mai ítélet is megerősíti a cég korábbi kijelentéseit, amelyek szerint a TKV tevékenysége javítja környezet minőségét Almásfüzitőn és környékén. Tevékenységének köszönhetően a szálló por mennyisége egy harmincadára, az egykori Almásfüzitői Timföldgyár által évtizedekig szennyezett talajvíz szennyezettsége felére csökkent.

 

További információ:

Tatai Környezetvédelmi Zrt. 

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu