Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

 

Tényekkel és szakmai anyagokkal bizonyította be a Tatai Környezetvédelmi Zrt. március 27-én, Budapesten, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága előtt, hogy környezethasználati engedélye jogszerű és a környezet állapotát javító tevékenységet végez az almásfüzitői vörösiszap-tározókon. A cég a többi között a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleményével támasztotta alá, hogy az almásfüzitői vörösiszap-tározók lefedésére alkalmazott technológia és a mesterséges talaj korszerű, környezetbarát.

Jávor Benedek, a bizottság elnöke megnyitójában elmondta, hogy a kolontári katasztrófa óta az emberek megkülönböztetett figyelemmel kísérik a vörösiszap-tározókról szóló híreket. A bizottság azért kért tájékoztatást az érintettektől, mert az utóbbi időben, az almásfüzitői VII-es tározó kapcsán egymásnak ellentmondó sajtóhírek láttak napvilágot – tette hozzá.

A bizottság elsőként Farkas Bélát, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. környezetvédelmi igazgatóját hallgatták meg. Farkas Béla vetítéssel egybekötött prezentációjában tudományos tényekkel cáfolta meg a sajtóban megjelent hamis állításokat. A többi között a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleményével támasztotta alá, hogy az almásfüzitői vörösiszap-tározók lefedésére alkalmazott technológia és a lefedéshez felhasznált mesterséges talaj korszerű és környezetbarát, nincs káros hatása a környezetre, így a Dunára sem. Hangsúlyozta, hogy a cég 1986 óta végez munkát Almásfüzitőn. A csaknem 170 hektáros terület több mint 80 százalékát már lefedte, hat tározót már teljesen rekultivált, jelenleg az utolsó, VII-es tározón folynak a munkálatok.

Farkas Béla kiemelte, hogy a tározók lefedésének köszönhetően Almásfüzitőn és környékén a szálló por mennyisége évekkel ezelőtt az egészségügyi határérték alá csökkent, a korábban a településre jellemző vörös por már nincs, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tevékenységének köszönhetően jelentősen javult az ott élők életminősége.

A meghallgatáson az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség megismételte: a Tatai Környezetvédelmi Zrt. engedélye jogszerű, a technológia pedig korszerű, az Európai Unióban is ajánlott eljárás.

A Vidékfejlesztési Minisztérium is megerősítette, hogy a cég engedélye 2010 óta jogerős és megfelel minden uniós és hazai jogszabálynak.

A bizottsági ülésre szintén meghívott Greenpeace Magyarország Egyesület megismételte korábbi aggályait, a többi között azt, hogy a tározók szivárognak és a tatai cég engedélye nem jogszerű.

A beszámolókat követően a bizottság tagjai tettek fel kérdéseket, egyebek között arról érdeklődtek, hogy a tározók biztonságosak-e, a hatóság megfelelően ellenőrzi-e a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tevékenységét. Farkas Béla hangsúlyozta, hogy a sajnálatos kolontári tragédia óta az elmúlt másfél évben különböző hatóságok több mint 20 ellenőrzést tartottak a cégnél és minden esetben rendben találtak mindent. Hozzátette, a tározók biztonságosak, nem szivárognak, amire a legjobb bizonyíték, hogy az egykori timföldgyár által évtizedekig szennyezett talajvíz minősége folyamatosan javul.

 

További információ:

Tatai Környezetvédelmi Zrt. 

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Letölthető prezentáció a TKV almásfüzitői tevékenységének részletes bemutatásáról:

 

prezentacio_kep

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu