Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

 

A Greenpeace a közelmúltban megjelent Katasztrófák tanulságai című könyvre hivatkozva azt állítja, hogy „az MTA szerint is súlyos veszélyt jelentenek az almásfüzitői tározók”. A Greenpeace szerint a „tanulmánykötet (…) pontról-pontra alátámasztja a Greenpeace állításait”.

Hazugság egy szerző számos kutatás által cáfolt állításait az MTA véleményeként beállítani. Az idézett kötetben ifj. Viczián István 2001-ben készített egyetemi dolgozatának tévedésektől hemzsegő tanulmányának kissé módosított változata szerepel. Ifj. Viczián állításait azóta többek között az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének Anton Attila professzor vezetésével végzett kutatása, valamint az ELTE Környezettudományi Kooperációs Kutató Központja vezetőjének, Záray Gyula professzornak a kutatásai cáfolták ifj. Viczián állításait. Ugyancsak cáfolja az almásfüzitői Duna gátakra vonatkozó állításait az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, valamint a Bányakapitányságnak a kolontári katasztrófát követően végzett vizsgálata. A gátak állapotáról teljes geotechnikai, mérnökszakértői méréssorozat készült. 2010 óta számos soron kívüli hatósági ellenőrzés és bejárás állapította meg, hogy Almásfüzitőnél a Duna gátak stabilak, talán a legbiztonságosabbak a Duna Budapest feletti szakaszán. 

Többször cáfolták azt az állítást is, hogy az almásfüzitői tározókból a szennyezett vizek komolyabb akadály nélkül keverednek a talajvízzel és jutnak a Dunába. A ma már szilárd halmazállapotú vörösiszapot tartalmazó, több méteres agyag szigeteléssel rendelkező tározók mellett található, hatóságilag ellenőrzött monitoring kutak a talajvíz állapotának folyamatos javulását bizonyítják.

A Greenpeace csúsztatásait bizonyítja, hogy az almásfüzitői tározók elleni kampányukat bevallottan ifj. Viczián egyetemi dolgozatára mint szakanyagra alapozták, majd most, hogy az kötetben is megjelent, megdicsérik magukat, hogy ifj. Viczián tanulmánya pontról-pontra bizonyítja az ő korábbi állításaikat.

Az elmúlt években 11 hatósági több mint 20 vizsgálata, valamint két parlamenti bizottság vizsgálta meg az almásfüzitői vörösiszap–tározók rekultivációját. A vizsgálatok semmilyen hiányosságot nem találtak. Almásfüzitőn és környékén az elmúlt évtizedben lényegesen javult a lakosság életminősége, amit bizonyít az is, hogy a tározó menti önkormányzatok határozatban támogatták a rekultivációs munka folytatását. A Magyar Tudományos Akadémia semmilyen ponton nem nyilvánította veszélyesnek a tározókat.

 

További információ:

Tatai Környezetvédelmi Zrt.

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu