Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

 

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Ökológiai Tanszéke összefoglaló tanulmányt írt az almásfüzitői vörösiszapról. A dokumentum fontos megállapítása, hogy a mesterséges (eredetű) talaj biztonságosan fedi le az almásfüzitői vörösiszapot, a lefedett vörösiszap nem porzik és a talajvízbe sem szivárog le szennyező anyag.

A Debreceni Egyetem környezettudomány MSc szakos hallgatói Dr. Lakatos Gyula egyetemi docens vezetésével május közepén tettek szakmai látogatást az almásfüzitői VII-es számú vörösiszap-tározón. A látogatásról készült beszámolójában Lakatos Gyula, aki évtizedek óta kutatja, hogy hogyan képesek a növények megtisztítani egy szennyezett területet, azt írja, hogy a vörösiszap mesterséges talajjal történő lefedése, és növényzettel való borítása megfelel a „fitostabilizáció" eljárásának, ily módon a vörösiszap biztonságos kármentesítése megvalósult.

Lakatos Gyula sok éve kutatja azt is, hogyan lehet a szennyezett talajok és vizek állapotát javítani. Ezzel kapcsolatban a Debreceni Egyetem oktatója kiemelte, hogy a „szél által okozott kiporzással, a vörösiszap aeroszol szállítási problémával, illetve a talajvizet szennyező leszivárgással vagy oldal irányú erózióval nem kell számolni”. A szakember megjegyezte, hogy a mesterséges talajjal történő lefedés lehetővé teszi, hogy a lefedett vörösiszapot a jövőben másodnyersanyagként lehessen felhasználni.

A terepszemle végén Lakatos Gyula elismerően szólt a Tatai Környezetvédelmi Zrt. „környezetvédelem és hulladékfeldolgozás, -hasznosítás terén elért nemzetközi szinten is kiemelkedő” szakmai eredményeiről.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Ökológiai Tanszéke és a Tatai Környezetvédelmi Zrt. jövőbeni együttműködést tervez. Ennek következő állomásaként a következő terepgyakorlaton megállapítják az egyes tározók növényzetének florisztikai és természetvédelmi értékét, ill. megvizsgálják, hogy a mesterséges talajon létrejövő növényállományok, milyen változáson mentek keresztül az évek során (szukcesszió vizsgálat).

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu