Tatai Környezetvédelmi Zrt. mottója

 

A környezet állapota kedvezően alakul, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. hasznos munkát végez az almásfüzitői vörösiszap-tározókon – írták beszámolójukban a Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelem és Tájrehabilitációs tanszékének hallgatói, akik nemrégiben tettek látogatást a cég által kezelt vörösiszap-tározókon. A hulladékok felhasználásával olyan anyag készül, „mely megfelel a rekultiváció minőségi követelményeinek” – áll a másodéves mesterképzésben résztvevő egyetemisták összefoglalójában.

A Módosné Bugyi Ildikó egyetemi adjunktus vezette hallgatói csoport az úgynevezett „rontott-rombolt területek” helyreállításának egyik működő, újszerű eljárásával ismerkedett meg, valamint a térség környezetvédelmi-, ökológiai-, tájrendezési szempontból egyik legjelentősebb objektumról gyűjtött információkat.

Az egykori Almásfüzitői Timföldgyár által évtizedekkel ezelőtt felhagyott tározók tájba illesztését a Tatai Környezetvédelmi Zrt. végzi. A cég 1986 óta hulladékokból készített mesterséges talajjal fedi le a területet. A több mint 170 hektáros terület több mint 80 százalékát már mesterséges talaj borítja, a munkálatoknak köszönhetően a szél már nem fújja lakott területek felé az egészségre ártalmas vörösiszap-port, a szálló por értéke több mint tíz éve az egészségügyi határérték alatt van Almásfüzitő és környékén.

A másfél méteres vastagságban kihelyezett mesterséges talajnak a terület környezeti rehabilitációjában is kulcsszerep jut: a speciális fűmagkeverékkel bevetett talajon rövid időn belül természetközeli állapotok alakulnak ki. A Corvinus egyetem tájépítész-mérnök hallgatói, beszámolójukban többek között azt írták, hogy „a természet már teljesen „otthon érzi magát”. Ha nem tudtuk volna, hogy egy rekultivált területen sétálunk, nem is gyanakodtunk volna arra, hogy nem természetes az élőhely.”

Megállapították, hogy a „rekultivált területnek és környezetének gazdag az élővilága (pl. hód, őz, nyúl, gyurgyalag). Ez jó bizonyítékul szolgál arra, hogy az élővilág az ilyen területekre is nagy igényt tart, és mihamarabb vissza is foglalja.”

A mesterséges talaj előállítása kapcsán azt írták, hogy „véleményünk szerint szerencsés, hogy hulladékok felhasználásával olyan anyagot tudnak előállítani, mely megfelel a rekultiváció minőségi követelményeinek”, illetve „a felhasznált veszélyes hulladékok átvételéből származó anyagi források fedezik a rekultiváció költségeit, ami szintén a hulladék-felhasználás mellett szól.”

Végül a Tatai Környezetvédelmi Zrt. központjában tett látogatást és az almásfüzitői vörösiszap-tározók bejárását értékelve a Corvinus egyetem hallgatói azt írták összefoglalóul, hogy „a bemutatott tevékenység igen hasznos, példa értékű, továbbá a környezet állapota a jelenlegi ismereteknek megfelelve, kedvezően alakul”, „a helyszín egy természet közeli területként látszott. Ez a munka eredményét igazolta, s eszünkbe jutott az szakmai a mondás, miszerint az a jó tájépítész, akinek a munkáját nem veszik észre.”

Változtassunk életünk minőségén!
Tatai Környezetvédelmi Zrt. Kereskedelmi Képviselet
Iroda: 2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
Fax: +36 34 587 064
E-mail: info@tkv.hu
2890 Tata, Baji út 9.
Telefon: +36 34 587 063
E-mail: kereskedelem@tkv.hu